Számtalanszor ismételgetjük önmagunknak és másoknak , hogy : Mindig légy önmagad. Igen , de mégis melyik ? Hallgassak a kisördögre aki szüntelenül azt duruzsolja a fülembe , hogy merjek vakmerő lenni , vagy az angyalka jó tanácsait kövessem és játsszak a visszafogott oldalon ?

Mégis hol kezdődünk mi ? A kettő között ? Miért érezzük akkor mégis sokszor, hogy valójában hűtlenek vagyunk önmagunkhoz ? 

Valahol tudjuk pontosan , hogy a sötét énünk nem hiába piszkál minket folyton . Nem véletlen , hogy elbizonytalanodunk , és hogy vannak  dolgok és személyek amiket és akiket egyszerűen nem bírunk kiverni a fejünkből.

Mégis inkább  a biztonságot választjuk és a lelkiismeretünkre hallgatunk . Hogy miért ? A válasz egyszerű , nem kockáztatunk , hogy ne sérülhessünk többet. Megelégedünk jóval kevesebbel és  kopottabbal , mint ami járna , mert úgy érezzük nem érdemelhetünk többet. Pedig tudjuk , hogy így sosem lehetünk önmagunk. 

Visszanézve csak azt fogjuk megbánni amit nem tettünk meg  és ez pontosan tudjuk már a jelenben is .Tehát a képlet adott.

Csalódni kell és elveszni mert abból tanulhatunk igazán .Sosem szabad beérni kevesebbel. Harcolni kell az álmainkért ha belebukunk folytatni , aztán jobban elbukni és végül megvalósítani .Szeretni kell azt akit a szíved nem bír elengedni akkor is ha fáj máskülönben talán sosem leszünk szabadok.